BDO munkaügyi portál

A csillagászat tavaszi napja

Cafeteria változások 2017

2016. augusztus 25. 17:48
Szerző(k): Makár Andrea
cohdra_100_8834

Több változás is várható a jövő évben a béren kívüli juttatások rendszerét illetően, ezen változások hátterében első sorban az Európai Uniónak való megfelelés áll. Az Unió döntése szerint az Erzsébet-utalvány és a SZÉP kártya rendszer egyes elemeivel Magyarország megsértette a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát. Ezen döntésre reagálva egy merőben új szabályozás került elfogadásra.

A korábbi évektől eltérően már jóval előre ismerhető a jövő évi szabályozás tervezete, így a munkáltatók tudatos tervezéssel, időben készülhetnek a változásokra.

Béren kívüli juttatások:

2017-ben változatlanul a béren kívüli juttatások értékének 1,19-szeresére kell 15% személyi jövedelemadót és 14% EHO-t fizetni. Így a teljes közteher 2017-ben is 34,51%.

Jelentősen változik azonban a kedvezményesen adózó elemek köre, olyan népszerű juttatások kerülnek ki ebből a körből mint például a helyi utazási bérlet, az Erzsébet utalvány, az iskolakezdési támogatás és az önkéntes pénztári juttatások.

Az elérhető elemek között egyrészről Széchenyi Pihenő Kártya adható majd a 2016-ban is ismert alszámlákkal és keretekkel (szálláshely – 225.000 Ft/év, vendéglátás – 150.000 Ft/év, szabadidő – 75.000 Ft/év) valamint 100.000 Ft értékig pénz kifizetése is lehetséges lenne ugyanilyen közterhekkel.

Arra azonban jövőre is figyelmet kell fordítani, hogy a fenti két juttatásra egy összesített, 450.000 Ft-os éves keret is vonatkozik majd. Ez az együttes keret továbbra is a juttatások nettó értékére vonatkozik majd.

Egyes meghatározott juttatások:

Az egyes meghatározott juttatások esetén az adó alapja szintén az 1,19-es szorzóval korrigált érték, de a 15% szja mellé 27% EHO társul. Így változatlanul 49,98% munkáltatói teherrel kalkulálhatunk 2017-ben is.

Ezzel a közteherrel valósíthatnánk meg a béren kívüli juttatások köréből kikerülő juttatások adását (önkéntes egészség- és nyugdíjpénztár, helyi bérlet, iskolakezdési támogatás, munkahelyi étkeztetés, stb.) átadását, de akár más juttatásokat is a kiadás feltételeire odafigyelve.

Adómentes juttatások

Az adómentes juttatások köre megmarad, sőt, jelentősen bővül 2017-re.

A kulturális belépő, a sportrendezvény belépő, a lakáshitel támogatás, bölcsőde kis módosítással 2017-ben is tovább használhatók lesznek. A bölcsődei szolgáltatás esetében korábban kérdésként merült fel, hogy az étkezés térítése is beleesik-e az adómentes kategóriába, a 2017. január 1-jétől hatályos módosítások ezt egyértelműsítik, a törvény szövegében nevesítve is meg fog jelenni. Emellett bekerül az adómentes juttatások közé a mobilitási célú lakhatási támogatás, a különböző egészségügyi szolgáltatások és az óvodai ellátások térítése.

Mobilitási célú lakhatási támogatás: amennyiben egy legalább heti 36 órában foglalkoztatott munkavállaló állandó lakóhelye több mint 60 kilométerre van a munkahelytől vagy a tömegközlekedéssel való utazás meghaladja a 3 órát, akkor lehetőség nyílik 2017-től, hogy a munkáltató beszálljon a munkavállaló albérletébe. A juttatás a foglalkoztatás első 2 évében a minimálbér 40 százalékáig terjedhet. A következő 2 évben a minimálbér 25%-a lehet a támogatás, majd még egy évig a 15%-ot érheti el. Az efelett lévő időben nem nyújtható ez a juttatás adómentesen. A kiadás többféle módon is megvalósítható. Egyrészt a munkáltató kifizetheti a munkavállaló által bérelt lakás bizonylattal igazolt havi bérleti díját vagy ennek egy részét. Másik lehetőség, hogy a munkáltató bérli a lakást, és ingyenesen vagy kedvezményesen a dolgozó részére bocsátja.

Egészségügyi szolgáltatások: a kockázati biztosítások 2017-ben is havonta a minimálbér 30 százalékáig téríthetők adómentesen. Ebbe a körbe belefér az olyan egészségbiztosítás is, mely nem pénzt fizet a kockázati esemény bekövetkezésekor, hanem egészségügyi ellátást biztosít. Az egészség támogatására megjelenik egy újabb adómentes elem. Az egészségügyért felelős miniszter rendeletben határozza meg a jövőben azt, hogy a munkáltató milyen egészségügyi szolgáltatásokat biztosíthat adómentesen a munkavállalók számára. A juttatás nem adható utalványos formában. A juttatás keretében biztosítható szolgáltatások köre tisztázásra vár a jogalkotó által.

Óvodai ellátások térítése: a 2017-es szja. törvényben nem csak a bölcsőde, hanem az óvodai ellátás és szolgáltatás is korlátozás nélkül megjelenik adómentes elemként. Az elszámolás itt is hasonlóan működhet, mint a bölcsődénél. Fizethet a munkáltató közvetlenül az óvodának, vagy kifizetheti a munkatársaknak az általuk behozott óvodai szolgáltatásokról, étkezésről szóló számlákat.

A közigazgatási határon kívülről (speciális esetekben belülről is) munkába érkező munkatársak számára fizethető 9 Ft/km költségtérítés adómentes értéke 15 Ft/km értékre növekszik. Ilyen speciális esetnek minősül, ha a munkavállaló mozgáskorlátozottsága, súlyos fogyatékossága miatt nem képes közösségi közlekedést igénybe venni, illetve ha a munkavállalónak bölcsődei vagy óvodai ellátást igénybe vevő gyermeke van.

Az egyes meghatározott juttatások és az adómentesek juttatások értékét természetesen nem kellene beleszámolni a 450.000 forintos éves keretbe.

Gyakran használt elemek:

Cafeteria elem

Várható közteher 2017-ben

Munkahelyi étkeztetés

Korlátozás nélkül 49,98%

Erzsébet-utalvány

Korlátozás nélkül 49,98%

Helyi bérlet

Bérlet értékéig 49,98%

Iskolakezdési támogatás

Korlátozás nélkül 49,98%

Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás

49,98% (a korlátlan kiadás kérdése még tisztázásra vár)

Egészségpénztár, önsegélyező pénztár – hozzájárulás

49,98% (a korlátlan kiadás kérdése még tisztázásra vár)

Ajándékutalvány

Korlátozás nélkül 49,98%

Készpénz kifizetés Cafeteriában (*)

Évente 100.000 Ft-ig 34,51%

Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla (*)

Évente 150.000 Ft-ig 34,51%

Széchenyi Pihenőkártya szállás alszámla (*)

Évente 225.000 Ft-ig 34,51%

Széchenyi Pihenőkártya szabadidő alszámla (*)

Évente 75.000 Ft-ig 34,51%

Sportrendezvényre szóló belépő

Korlátozás nélkül adómentes

Kulturális belépő

Évente 50.000 Ft-ig adómentes

Óvoda, bölcsőde

A költségek mértékéig adómentes

Mobilitás célú lakhatási támogatás

A feltételek teljesülése esetén havonta a minimálbér 40-25-15 százalékáig adómentes

Lakáscélú támogatás

30% max. 5 millió Ft 5 évben – adómentes

Kockázati biztosítás (pl. egészség)

Havonta a minimálbér 30%-ig adómentes

(*) A jelölt juttatások együttes értékét is vizsgálni kell. Ezen juttatások 450.000 Ft/év értékig állnak rendelkezésre a kedvező 34,51% mértékű közteher, felette 49,98% adó- és járulékteherrel kell számolni.

Mivel a munkavállalók jellemzően a sajtóból értesülnek a változásról, így érdemes részletes tájékoztatást küldeni számukra, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket.

Tudatos tervezéssel valamint kommunikációval a változásokat könnyebben tudják adoptálni a munkáltatók, mellyel kapcsolatban szívesen állunk ügyfeleink rendelkezésére.