Jogszociológiai kutatások szerint a fejlettebb országokban általában nagyobb tömegű perindítás és bírósági nem peres eljárás a jellemző, míg a legfejletlenebb országok általában a pergyakoriság rangsorában az utolsó helyeken állnak. Az adatok szerint, míg Németországban 10 ezer főre kb. 70-80 munkaügyi per jutott, addig ez a szám Magyarországon – kb. 15-18.
Milyennek látod magyar munkáltatók és munkavállalók jog iránti igényét? A hatályos munka törvénykönyvével csak a munkaügyi perek száma csökkent, vagy a munkaügyi konfliktusok száma is? Mi erről a véleményed?
Elsőként a bevezetőben említett megállapításra reagálok, ugyanis én nem látok ilyen szoros összefüggést egy ország fejlettsége és a munkaügyi perek száma között. Magyarországon 2010-ben 26.475 munkaügyi per indult, majd ez a szám rohamosan, 2015-re csaknem a felére csökkent. Ugyanakkor a legkritikusabb hozzáállás mellett sem állítható, hogy fejlettségünk csökkent volna, különösen nem, hogy ilyen mértékben. Alapos vizsgálatok hiányában nem tudjuk, hogy milyen tényezők állnak e tendencia mögött, azt viszont a bizonyossággal határos valószínűséggel állíthatjuk, hogy nem a jogkövetés ilyen mértékű javulása eredményeként csökkent drasztikusan a perek száma. A magam részéről e folyamatban csak kis részben látom okként az új Munka Törvénykönyve hatályba lépését, ugyanis a csökkenés a legnagyobb mértékben a 2010. és 2012. közötti időszakra esik.
Általánosabban közelítve a kérdésedhez, régi tapasztalat, hogy a jogsértések és a jogviták száma között nincs egyenes arányú összefüggés. Ezzel kapcsolatban már érzem némi jelentőségét az adott ország fejlettségének, szerintem különösen kulturális állapotának. Ahhoz, hogy a jogsérelmet szenvedett fél (munkaügyekben elsősorban a munkavállaló) egyáltalán felismerje ezt a helyzetet (tehát a jogsértést), egyfajta ismeret (jogismeret) szükséges, de a bírósághoz való fordulás is igényel bizonyos kulturális színvonalat, vagy legalábbis ügyvéd igénybe vételéhez szükséges anyagi forrást. Ezzel a tudással és/vagy anyagi eszközzel az átlagos magyar munkavállaló sok esetben nem rendelkezik. De ez csak kis részben befolyásolja szerintem a perek számát, a mélyebb okok közül az alábbiak emelem ki, ismét hangsúlyozva: megalapozott vizsgálatok hiányában inkább csak empirikus észlelés alapján.
Nyilvánvaló, hogy a munkajogi szabályok megtartása a munkáltató részéről egyszerűen szólva, pénzbe kerül. Akár úgy, hogy bizonyos feltételek esetén többlet bért kell fizessen, akár azért, mert különösen a munkaidőre vonatkozó szabályok betartása további munkavállaló alkalmazását teszi szükségessé. A magyar kisvállalkozók (sőt középvállaltok) jelentős része nem tudja előállítani ennek a többletforrásnak a fedezetét, ami szükségképpen a szabályok megsértését generálja. A kérdés sokszor úgy merül fel, hogy ha betartjuk a szabályokat, tönkre megyünk. Ebben a helyzetben az érintett munkavállalók is toleránsak, különösen, ha „zsebbe” végső fokon megkapják munkájuk számukra elfogadható ellenértékét. Az ilyen alapú jogsértések igen ritkán kerülnek bíróság elé, már csak azért is, mert a munkavállaló is tudja: még pernyertessége esetén sem lehet behajtani jogos követelését.
Szerintem említést érdemel az is, hogy a magyar szürke és fekete gazdaság sajnálatosan magas aránya a foglalkoztatásban ugyancsak a peren kívüli megoldások preferálásával jár, hiszen maga a munkavégzés is jogon kívüli állapotban zajlik.
Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a jogviták szoros kapcsolatban állnak a munkaerőpiac állapotával. Amíg a munkavállaló egyszerűen és olcsón kicserélhető, a munkáltatók jelentős része lényegében kockázatmentesen érvényesítheti akaratát, így sértheti a jogot is. Az utóbbi évek közismert munkaerőpiaci változásai jól mutatják, hogy a munkáltatók az új helyzetben egyre inkább rákényszerülnek a szabályok megtartására, mert mára a legtöbb szakma tekintetében a munkavállaló tud gyorsan és olcsón állást változtatni.
Hogy látod az eljárások gyorsultak az új anyagi jogi szabályok okán, vagy ilyen nem érezhető?
A bírósági statisztika a perek tartamának csökkenését mutatja. Ennek döntő oka szerintem csak kis részben az anyagi és eljárásjogi szabályok változása, inkább a perek számának előzőekben említett csökkenésére vezethető vissza. Míg a fővárosban 7-8 évvel ezelőtt, ha a bíró elhalasztotta a tárgyalást, a következőre általában csak fél év múlva került sor, ez az időtartam jelenleg mindössze két hónap.
A munkaügyi ellenőrzések statisztikái alapján a biztonsági cégek, vendéglátóipar, építőipar és talán a kereskedelem a munkaügyi szabálytalanságokkal leginkább érintett területek. A Te személyes tapasztalataid alapján is ezekben a szektorokban kerül sor a legtöbb esetben jogvitára?
Igen, és ezen belül is elsősorban a kis és közepes vállalkozásoknál. Nem lesz népszerű a következő állításom: míg a külföldi tulajdonban álló cégek kifejezetten törekednek a jogszerű működésre, addig ez a magyar tulajdonú kis és közepes vállalkozásokra – legalábbis az én tapasztalataim szerint – akkor sem igazán jellemző, ha egyébként anyagi fedezetük a jogszabályok betartására rendelkezésükre áll.
Melyek a „klasszikus” munkáltatói hibák a jogviszony megszüntetések kapcsán? Sok munkáltató azt gondolja, hogy ha sikerül egy közös megegyezést „aláíratnia” a munkavállalóval, akkor nagy meglepetések már nem érhetik…
A munkáltatói felmondások jogellenességét a bíróságok általában az indokolás hibája miatt állapítják meg. Tipikus hiba, hogy a felmondási indokot az azzal szemben indult perben nem tudja a munkáltató bizonyítani, vagy a bizonyítás során az derül ki, hogy a munkavállaló nem sértett szabályt, ezért az indok nem okszerű. Még mindig gyakori az általános, semmitmondó indokolás (pl. „nem felel meg az elvárásoknak”, vagy „munkáját nem az elvárt színvonalon végzi”), amely nem felel meg az indok világossága követelményének, tehát eleve jogellenes. Nem véletlen ezért, hogy a munkáltatók megállapodással, közös megegyezéssel kívánnak megválni az érintett munkavállalótól, ami kétségtelenül kockázatmentesebb számukra. Persze ez sem jelent teljes biztonságot, mert a joggyakorlat szerint, ha a „megegyezést” ráerőlteti a munkáltató a munkavállalóra, mert például gondolkodási időt sem hagy részére, a megállapodás érvénytelennek minősül.
A HVG ORAC gondozásában, a napokban jelent meg „A munkaviszony megszűnése és megszüntetése” c. könyved. Ha jól tudom az új Mt. hatálybalépése óta nem készült olyan átfogó kommentár, mely a jogviszony megszüntetéseket önállóan tárgyalta volna. Mióta dolgoztál a könyvön és annak megírása kapcsán mi okozta a legtöbb nehézséget számodra?
A munkaügyi perekben a munkáltatók számára a legnagyobb anyagi kockázatot a munkaviszony jogellenes megszüntetése, pontosabban az ebből eredő, nem ritkán jelentős összegű joghátrány jelenti. Talán sokak számára meglepő, a munkaviszony megszűnésére és megszüntetésére vonatkozó munkajogi szabályozás az elmúlt ötven évben érdemben alig változott, ugyanakkor hatalmas és egyre bővülő bírói gyakorlat alakult ki ebben a témában. Ennek feltehetőleg az az oka, hogy a folyamatosan változó élethelyzetekre kell a viszonylag stabil jogszabályokat értelmezni, tehát a joggyakorlat ismerete elengedhetetlen az érintett szabályok minden napi alkalmazása során. Mivel gyakran felkértek ilyen tárgyú előadások tartására, na és a praxisom vitele is ezt követelte, folyamatosan figyelemmel kísértem az ítélkezést, amelynek eredményeként elég terjedelmes esettárat sikerült kialakítani. A HVG ORAC pedig kifejezetten ilyen, kézikönyv jellegű kiadványt szándékozott megjelentetni, amely egyben gyakorlati eligazítást is kíván adni elsősorban a munkáltatói felmondások és azonnali hatályú felmondások előkészítéséhez.
Ha úgy tetszik tehát, a könyv írása évek óta folyamatosan történt, s az elmúlt pár hónapra a rendelkezésemre álló jelentős anyag rendezése, magyarázatokkal való ellátása maradt.
A BDO Akadémia 2017. október 19-i „Készítsük el közösen a munkavállaló felmondását” c. munkaügyi szemináriumon vagy előadó, Dr. Horváth Istvánnal. Mindketten a szakma nagy nevei vagytok, a Haszon Magazin TOP 100 ügyvéd rangsorában is szerepeltetek, de vajon találkoztatok-e már perben, mint ellenérdekű felek?
Emlékezetem szerint Horváth Istvánnal nem kerültünk szembe a tárgyalóteremben. Ismerve Istvánt, ennek kifejezetten örülök….