BDO munkaügyi portál

A munkaközi szünet mértéke és kiadása, valamint a munkaidő nyilvántartáson történő feltüntetése

2016. május 31. 9:03
Szerző(k): Muhoray Beáta
Depositphotos_21187165_original

A munkavállalók részére a napi munkavégzés megszakításával munkaközi szünetet, közismertebb nevén „ebédidőt” köteles biztosítani a munkáltató a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 103. §-ban rögzítettek szerint.

A napi munkavégzést megszakító pihenőidő biztosítása kötelező érvényű, melynek vizsgálatára a munkaügyi ellenőrzés is kiterjed, figyelemmel a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 3. § (1) f) pontjára, mely szerint az ellenőrzés tárgya lehet a munka- és pihenőidőre a munkaviszonyra vonatkozó szabályban előírt rendelkezések megtartása.

A munkaközi szünet mértékét a beosztás szerinti napi munkaidő valamint a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő együttes tartama határozza meg, amennyiben ezek együttes mértéke meghaladja a napi 6 órát, úgy 20 perc, amennyiben meghaladja a 9 órát úgy további 25 perc szünet biztosítása kötelező. Vagyis a munkaközi szünet mértékének megállapítása során nem a munkaszerződés szerinti napi munkaidő mértéke a releváns, hanem a tényleges tárgynapi munkavégzés. Például egy munkaszerződése szerint napi 4 órás részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalót is megillet a munkaközi szünet amennyiben a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő teljesítése okán a tárgynapi munkavégzés meghaladja a 6 órát, illetve abban az esetben is, ha egyenlőtlen munkaidő beosztás alkalmazásával napi 6 órát meghaladóan került beosztásra.

A munkaidő nyilvántartáson fel kell tüntetni a munkaközi szünet kivételének idejét

Bár a jogszabály nem írja elő – expressis verbis –, hogy a munkaidő nyilvántartáson fel kell tüntetni a munkaközi szünetet, vagyis hogy a munkaközi szünet kezdő és befejező időpontját rögzíteni kell, ugyanakkor a különböző rendelkezésekből ez egyértelműen levezethető.

Az Mt. 134. § (1) a) pontja kimondja, hogy a munkáltató nyilvántartja a rendes és rendkívüli munkaidő tartamát, vagyis a nyilvántartás vezetésének kötelezettsége egyértelműen munkáltatói oldalon jelentkezik.

A rendelkezést pontosítja az Mt. 134. § (2) bekezdése, mely előírja, hogy a nyilvántartásból naprakészen megállapíthatónak kell lennie a teljesített rendes és rendkívüli munkaidő kezdő és befejező időpontjának is.

Az Mt. 86.§ (3) bekezdése szerint – a készenléti jellegű munkakört kivéve – a munkaközi szünet a munkaidőnek nem része és az Mt.103.§ (4) bekezdése szerint kiadását a munkavégzés megszakításával kell biztosítani.

Fentiekből következik, hogy a munkaidő-nyilvántartás csak abban az esetben felel meg a teljesség követelményének, ha a munkaközi szünet kezdő és befejező időpontja is rögzítésre kerül. Elterjedt gyakorlat, hogy a munkaidő-nyilvántartás csak a tárgynapi munka megkezdésének első időpontját és befejezésének utolsó időpontját rögzíti és egy külön oszlopban a munkaközi szünettel töltött összes időt, mint egyetlen adatot (pld. összesen 20/45 perc), azonban az ekként vezetett nyilvántartás nem felel meg a teljesség követelményének, hiszen nem kerül feltüntetésre az az információ, hogy a munkaidő kezdete és vége közötti időszakban, mikor került megszakításra a munkavégzés. Az ekként vezetett nyilvántartásból nem lehet megállapítani, hogy a munkaközi szünet igénybevétele pótlékra jogosító időben történt-e.

Például a munkavállaló tárgynapi munkaidő beosztása 14:00-22:20-ig szól, a munkaközi szünet mértéke a főszabály szerinti 20 perc. Ebben az esetben a munkavállaló szabályosan veszi igénybe a munkaközi szünetet 17:00-17:20 között, de a szünet kivétele 18:00-18:20 között is megvalósulhat.

Figyelemmel arra, hogy a munkaközi szünet főszabály szerint a munkavégzés megszakításával kerül kiadásra, ezáltal tartamára díjazás a munkavállalót nem illeti meg, így bérpótlékokat sem kell elszámolni, ahogy az MK 81. számú állásfoglalás is kimondja:

„ (…) A munkaközi szünet idejére azonban díjazás, túlórapótlék vagy pihenőnapon végzett munka utáni pótlék nem jár, mert e pótlékok csak az említett címen végzett munka díjazását célozzák.”

Amennyiben a munkavállaló műszakpótlékra jogosult a példa szerinti időszakban és a munkaidő nyilvántartás nem tartalmazza a munkaközi szünet kivételének idejét, úgy a műszakpótlékra jogosító idő nem határozható meg egyértelműen. A példa szerinti első esetben 4 óra 20 perc, még a második esetben 4 óra a műszakpótlékra jogosító idő, vagyis a munkaközi szünet kivételének időpontjának rögzítése elengedhetetlen a munkabér pontos elszámolásához.

A munkaközi szünet mértéke

A munkaközi szünet főszabály szerinti mértéke egyoldalúan nem módosítható, vagyis a munkáltató tájékoztató, szabályzat, utasítás keretében nem rendelkezhet arról, hogy magasabb tartamú munkaközi szünetet ír elő a munkavállalók részére.

Az Mt. 103. § (3) bekezdése kimondja, hogy hosszabb tartamú munkaközi szünetről csak a felek megállapodása vagy kollektív szerződés rendelkezhet, mely alapján legfeljebb 60 perc tartamú munkaközi szünetről állapodhatnak meg a felek.

Amennyiben megállapodás nélkül kerül kiadásra a törvényes mértéket meghaladó munkaközi szünet, úgy a különbözet a munkaidő részének tekintendő, vagyis a munkáltató díjazást köteles biztosítani a munkavállaló részére.

Egyes munkakörökben például a közúti közlekedésben résztvevőkre az Mt-ben szabályozottaktól eltérően alakul a munkaközi szünet mértéke. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 18/F. § (1) bekezdése szerint amennyiben a teljes napi munkavégzés ideje hat és kilenc óra közötti, azt legalább 30 perces, amennyiben meghaladja a kilenc órát, legalább 45 perces munkaközi szünettel kell megszakítani, vagyis ezekben a munkakörökben minden külön megállapodás nélkül 30 perc munkaközi szünet biztosítása kötelező a kilenc órát meg nem haladó napi munkavégzésre tekintettel szemben a főszabály szerinti 20 perccel.

Nemcsak a betöltött munkakör, hanem a munkavállaló életkora is befolyásolhatja a munkaközi szünet mértékét, ugyanis az Mt. 114. § (3) b) pontja kimondja, hogy négy és fél órát meghaladó beosztás szerinti napi munkaidő esetén legalább 30 perc, hat órát meghaladó beosztás szerinti munkaidő esetén legalább 45 perc munkaközi szünetet kell biztosítani a 18. életévét be nem töltött fiatal munkavállaló számára.

A munkaközi szünet kiadása

Az Mt. 103. § (5)-(6) bekezdései szerint a munkaközi szünetet legalább három, legfeljebb hat óra munkavégzést követően kell kiadni, ettől a munkáltató jogosult egyoldalúan eltérni és a munkaközi szünetet akár több részletben kiadni, azonban a legalább három és legfeljebb hat óra munkavégzést követően biztosított részletnek ebben az esetben is legalább 20 perc tartamúnak kell lennie. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy meghatározott idősávban a 20 perc tartamú munkaközi szünetet minden esetben biztosítania kell a munkáltatónak, függetlenül például attól, hogy a munkaközi szünetet a munkaidő részének tekinti-e vagy sem. Amennyiben a felek megállapodása, illetve kollektív szerződés rendelkezése szerint a munkaközi szünet mértéke 60 perc és a munkaközi szünet kiadása több részletben valósul meg, akkor is tartani kell a legalább három és legfeljebb hat óra közötti 20 perces szabályt.

A már említett közúti közlekedésben résztvevők esetében nemcsak a munkaközi szünet mértéke tér el az Mt-ben rögzítettektől, hanem annak kiadási rendje is, ugyanis az 1988. évi I. törvény 18/F. § (2) bekezdése kimondja, hogy a munkaközi szünetet egyenként legalább 15 perces időszakokra a munkavállaló feloszthatja.

Bizonyos ismérvek mentén egyéb szünetek biztosítása is indokolt a munkavégzés során, például képernyő előtti munkavégzés esetén, ez a szünet azonban nem azonos a munkaközi szünettel és nem minden esetben jár a munkavégzés megszakításával.

A képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről szóló 50/1999. (XI. 3.) EüM rendelet (továbbiakban: EÜM rendelet) 4. § (1) bekezdése alapján képernyő előtti munkavégzés esetén a munkafolyamatokat oly módon kell megszerveznie a munkáltatónak, hogy a folyamatos képernyő előtti munkavégzés óránként legalább 10 percre megszakadjon. Ezek a 10 perces megszakítások nem azonosak a munkaközi szünettel, hiszen az EÜM rendelet szerint nem a munkavégzést kell megszakítani, csak a képernyő előtti munkavégzést, vagyis ennek tartama a munkaidő része, ezáltal fizetett idő.

Annak azonban nincs akadálya, hogy a munkaközi szünet tartama egybeessen a képernyő előtti munkavégzés megszakításával, így a munkaközi szünet ideje alatt, maga a képernyő előtti munkavégzés megszakítása is egyidejűleg biztosításra kerüljön.

Konklúzió

A munkaközi szünet mértéke és kiadása kapcsán az Mt. számos lehetőséget biztosít az egyéni igények megvalósításához, azonban a kógens szabályok betartása elengedhetetlen a szabályszerű munkaügyi működés fenntartásához, vagyis a munkaközi szünet kivételének idejét a munkaidő nyilvántartáson rögzíteni kell, a magasabb tartamú munkaközi szünetről meg kell állapodnia a munkavállalónak és a munkáltatónak, vagy kollektív szerződésnek kell rendelkeznie eként (kivéve, ha a munkaidő részének tekintik legalább a többletként kiadott időt), továbbá több részletben történő kiadás esetén 20 percet legalább három, legfeljebb hat óra munkavégzést követően kell biztosítani.

Muhoray Beáta
munkaügyi tanácsadó